Olvasni...

[Lac]

Sziasztok!

 

Azzal a kerdessel szeretnem inditani a temat, hogy mi a fontos olvasaskor?

Fontosabb-e a szoveg (legyen szo fantasyrol, klasszikusokrol, ponyvarol, barmifele kategorizalas nelkul ) hatasat varni, az oromot, megdobbenest, szomorusagot, vagy inkabb rogton elemezni magunkban, rogton reflektalni azokra az eszkozokre, amikkel a hatast kivaltja egy iras? Avagy el kell-e valasztani ezt a ket dolgot?

 

Szerintem igen is, meg nem is (Micsoda valasz! )

Ugy gondolom, hogy egy jo irast nem lehet "elolvasni", befejezni. El kell valasztani a hatast, amit olvasaskor tesz rank es az elemzest, hiszen nem jo, ha tul sokat foglalkozva az egyikkel kizarolagossa valik; ellenben nem szabad tulzottan kulon dologkent kezelni, mert szvsz elkepzelhetetlenek egymas nelkul.

 

Egy masik kerdes.

Minden konyvet ugyanugy olvasunk, vagy ha nem, akkor mi alapjan valasztjuk meg az olvasasi modot? Fantasy regeny es verseskotet? Mitol fugg? Esetleg a celunktol, hogy szorakozni, elmelyulni, elgondolkodni akarunk, vagy eloiteletek alapjan, hogy ez a konyv "ponyva", "szepirodalom", stb? Mufajok alapjan?

Sot! Mi alapjan dontjuk el, hogy ezt vagy azt a muvet egyaltalan nem olvassuk el?

 

Ugy gondolom, hogy a korrekt az lenne, ha mindennek megadnank a kello tiszteletet elso olvasasra. De en nem akarok korrekt lenni, ezen a szinten az eloiteletektol valo megszabadulas talan karosabb lenne, mint amennyi hasznot hozna es nincs idom minden konyvet tobbszor elolvasni, igy is olyan keves.

Szoval undorito eloiteletek alapjan dontok es most eppen szepirodalmat olvasok (annak tudataban irom, hogy a kategorianak nincs ertelme), befejeztem a Csath novellakat es Kosztolanyi osszes masodik koteteben jarok. Nem tudom miert, rogton taszitonak erzek pl. egy "Igazolt hianyzas" c. konyvet (talan hallottatok rola, szokasos tiniregeny vagy mi)...ez biztos sznobizmus.

 

Na, hirtelen ennyi. Meg sok minden belefer a temaba, irjatok!

 

Vegul egy idezet:

 

"Az univerzumot (amelyet mások Könyvtárnak neveznek) meghatározatlan és talán végtelen számú, hatszög alakú galéria alkotja, melyeknek közepén alacsony korláttal körülvett nagy szellőzőaknák vannak. Minden hatszögből láthatók lefelé és felfelé az emeletek - sehol sincs végük. A galériák beosztása egyforma. Kettőt kivéve minden oldalon öt - összesen húsz - hosszú polc takarja a falakat a földtől a mennyezetig; magasságuk alig haladja meg egy átlagos könyvtáros magasságát. Az egyik szabad falrész keskeny előtérbe nyílik, az előtér pedig egy másik, az előzőhöz és a többihez hasonló galériába. Az előtértől jobbra és balra egy-egy parányi helyiség van. Egyikben állva lehet aludni, a másikban szükségét végezheti az ember. Itt kanyarog a csigalépcső a távoli mélység és távoli magasság felé. Az előtérben tükör áll, amely híven kettőzi mindazt, ami előtte van. A tükör létéből az emberek arra következtetnek, hogy a Könyvtár nem végtelen - ha valóban az volna, minek e csalóka kettőzés? -, magam azonban inkább arról álmodozom, hogy a finoman csiszolt felületek a végtelent sejtetik-ígérik... A fény gömb alakú gyümölcsökből árad, melyeket lámpának neveznek. Minden hatszögben kettő függ, átellenesen. Fényük állandó és elégtelen."

/Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár/

[Vendég Gradvolt Endre 30Y]

Lac: Szerintem abban, hogy hogyan olvasol valamit, sok függ attól, hogy hányadszorra és mikor veszed a kezedbe az adott könyvet. Csáthot én sokadszorra olvasom újra (közben mindig volt 2-3 év szünet), és teljesen mást jelent 26 évesen, mint 16 évesen. És nem is mindent olvasok el tőle - nyilván vannak kedvenceim -, másrészről időközben megszerettem tőle olyanokat is, amik eddig nem tetszettek. Vagy perverzebb, vagy csak szimplán olvasottabb lettem az elmúlt 10 évben, és máshogy látok rá (csúnya hermeneutikai horizont ). És pont emiatt igaz, amit mondtál (bármelyik másik műre is), hogy igazából soha nem lehet "befejezni"

 

Az előítélettel meg semmi baj. Mégcsak nem is "szükséges rossz". Az irodalomelméletben semmiféle pejoratív jelentése nincs, de ha lenne is: nem hiszem, hogy létezik tisztán objektív, mindentől elvonatkoztatni képes "mintaolvasó". Ha lenne, akkor semmi emberi nem volna abban a "meghatározatlan és talán végtelen számú, hatszög alakú galériában".

 

ps: Ha mégis van ilyen, az legfeljebb az ideális kritikus. De nem úgy olvasó, ahogy te vagy én. Pedig annak sokkal szórakoztatóbb/lehangolóbb/elgondolkodtatóbb/viccesebb/szomorúbb, egyszóval jobb lenni...

[Vendég Gradvolt Endre 30Y]

Ja, és:

 

Sot! Mi alapjan dontjuk el, hogy ezt vagy azt a muvet egyaltalan nem olvassuk el?

 

Olvasd el Eco-tól a Gyufalevelek-ben, hogy mit gondol erről. Kb. három oldal, de iszonyatosan szórakoztató (na meg elgondolkodtató, mint mindig...)!

[Pater_Schonheit]

Akkor most ez a topic az értelmezések befejezésének lehetetlenségéről, a hermeneutikai horizontról, a Vorhaben-ről avagy a nulla / egy / végtelen számú lehetséges olvasatokról szól?

 

Megértő olvasás helyett olvasó megértés?

 

már itt a tavasz, inkább

 

[Vendég Gradvolt Endre 30Y]

Ma kicsit ironikus-gunyoros hangulatunkban vagyunk, he?

 

De azért igazad van:

[lenienn]

most csak a mit-hez

 

sajna nem jut eszembe a mondat szülője de:

 

"a könyvek száma végtelen, időnk pedig véges"

 

tudom, tudom, közhely, meg lerágott csont, de végül is találó. nos, azért nem olvashatunk mindent kellően optimista hozzáállással, mert az A betűsek negyedénél meghalunk végelgyengülésben.

 

marad a haverok/tanárok/mentorok/szülők ajánlása, a kedvenc könyvekben szereplő utalások (pl. nekem Eco rengeteg jó ötletet adott eddig), meg a megismert szerzők, meg a szúrópróba.

[én spec kb. 2 évre előre be vagyok táblázva, tudom, hogy mit akarok elolvasni, ott gyűlik szépen a polcon, meg ez e-bookz folderben, de azért szivesen megszakítom a sort 1-2 kedvenc újraolvasása miatt, ha kell]

 

a kis genya elfek mennyivel jobb helyzetben voltak/vannak. merthogy rohadtul ráérnek.

na, remélem nem mondtam semmi értelmeset. nyár-sör-fű-fa-levél-bringa

[jclayton]

Nem tudom ideillik-e, de ismertetném az olvasási stratégiám :

 

-Először szinte deliriumban olvasom el a könyvet. Hihetetlen gyorsan, a mélyebb összefüggések néha nem is tűnnek fel, ha új a dolog. Ily módszerrel egy óra alatt 100-200 oldalon vagyok túl ...

-ha megfelelően érdekesnek bizonyult az iromány, akkor szinte azonnal újrakezdem az érdekesebb részeknél.

-a fentieket megemésztve némileg lassabb tempóban harmadszorra is átmegyek a könyvön. Mondjuk feleakkora sebességgel.

 

A lényeg a tartalmon van. Szánalmas?

[Lac]

Pater:

 

Tavasszal mar nem is szabad bolcsessegeket szorni?

(Amugy te mennyi szakkifejezest meg idegen szot ismersz, azannnnya! )

 

Endre:

 

Annyit fuznek hozza az eloiteletlenseghez, hogy esetleg maguk a szovegek is epithetnek az olvaso eloiteletessegere. Gondolom egy tisztan kozonyos, es objektiv olvasoval - aki szerinted idealis kritikus - nem tudom hogy lehetne "parbeszedet" kezdemenyezni. Irtam meg a topicnyitaskor, hogy a hatas is nagyon fontos, hiszen a rank tett hatasbol tudunk kovetkeztetni a szoveg eszkozeire es nem forditva. Azaz az "idealis kritikusod" erosen sotlan lenne, es kozonyos a konyvek irant

 

lenienn:

 

Igen, igaz. Amugy engem nagyon elszomorit az a keves ido, pl. szorongtam a Babeli konyvtar olvasasa kozben. Bemesz egy konyvtarba, ranezel egy polcra es elmeletileg ennyi konyvet fogsz tudni elolvasni egesz eletedben. Eszmeletlen lehangolo, de sajnos nem annyira, hogy minden nap 100-200-300 oldal elolvasasara birjon, pedig jo lenne.

[majere]

Lennien: Ismerem az érzést, csak nekem kábé 4-5 éve gyűlnek a könyvek, és csak gyűlnek... pedig rengeteget olvasok (olykor csak a lehetőségekhez képest), de így is mindig akad egy újabb példány, ami megakasztja, esetleg duzzasztja az olvasásra várakozókat...

Jelenleg épp Moraviat olvasok (A figyelem), s hogy miért, amikor épp a Rózsa neve másodszori, és a Trónok harca előszöri átrágásán vagyok túl? Passz. Nem volt benne az "ötéves tervben", csak úgy nézegettem a könyvespolcot, és megakadt rajta a szemem. Szóval nálam nem jönnek be a koncepciók, felesleges is tervezni, abszolút a pillanat szüli, hogy mihez fogok hozzá. És ha váratlanul megjelenik egy rég várt kötet (pl. ha kijönne a Fehér Rózsa), úgyis borulna az egész. Várhatóan holnap következik az "Azért élek, hogy elmeséljem az életemet" Márquez tollábúl. Hacsak...

[Dinchamion]

Annyit fuznek hozza az eloiteletlenseghez, hogy esetleg maguk a szovegek is epithetnek az olvaso eloiteletessegere. Gondolom egy tisztan kozonyos, es objektiv olvasoval - aki szerinted idealis kritikus - nem tudom hogy lehetne "parbeszedet" kezdemenyezni. Irtam meg a topicnyitaskor, hogy a hatas is nagyon fontos, hiszen a rank tett hatasbol tudunk kovetkeztetni a szoveg eszkozeire es nem forditva. Azaz az "idealis kritikusod" erosen sotlan lenne, es kozonyos a konyvek irant

 

Nagyon jó ez a téma, de pillanatnyilag csak ezt az egyet szeretném kiemelni.

 

Eszeveszetten agyalok, de egyszerűen nem bírom eldönteni, hogy van-e "ideális kritikus" -- akár egy mű szemszögéből, akár általánosan. Mert mit csinál, milyen tulajdonságai vannak? Mintaolvasóról, mintaszerzőről tudok, ezek többé-kevésbé bejáratott terminusok, de mintakritikus? Hm.

 

Elméletben persze lehetne -- miért ne? De vannak bizonyos kritériumok, minél többnek felel meg az ember, annál autentikusabb kritikus (bár még a legparasztabb, leghozzánemértőbb tahó is autentikus, elvégre nincs "rossz" értelmezés) lesz belőle -- de vajon lehet-e ezeknek _maradéktalanul_ eleget tenni? Egyáltalán: mik ezek?

[Lac]

Udv!

 

Innen hozom a temat: http://forum.rpg.hu/index.php?act=ST&f=64&t=673&

 

JuanR:

 

Nemreg vmke idezte Eco-t a versforumon:

 

"Az írónak meg kellene halnia, miután szövegét megírta. Hogy ne zavarja őt, amint az járja a maga útját."

 

Ez magaban foglalja, amit valaszolni szeretnek, de kifejtem.

En is irogatok neha, es jartam hasonlo cipoben, mint te, kifejezetten szorongast okozott, ha egy-egy irasomat "felreertettek", nem jott at, amit mondani akartam, de azt rajottem: irokent kegyetlennek kell lennem magammal szemben, nem szabad azt mondanom, hogy ez rossz. Tulajdonkeppen ez abbol fakad, hogy a szoveg, amint le van irva, igenis fuggetlen. Talan meg nagyobb, mint amekkora ember az iroja, de nem is ez a lenyeg, hanem az, hogy sokkal inkabb szamit, amit letrehoztal, mint az, amit letre akartal hozni. Kozhelyesnek hangzik. Szerintem az akarat, a kozlesvagy, a mondanivalo nem szamitanak, ha a kesz szoveget nezzuk.

 

Ellenben lehetseges figyelmetlen, sot, akar azt is mondhatnam, hogy rossz olvaso. En azt tartom annak, aki olyasmit magyaraz a szovegbe, ami nincsen benne. Teszemazt, ha az iro leirja "szek", akkor az egy szek. Termeszetesen rengetegfele, kontextusfuggo ertelme, szimbolikaja, stb-je lehet, de akkor is szek es nem asztal, szekreny, alma, stb, csak hogyha ilyen metamorfozisra valo utalas van a szovegben

 

Az iroi eszkozokrol szolva nem akkor hianyosak, hogyha a mondanivalot nem kozvetitik (sot, egy radikalis szempont szerint az is lehet a celjuk, hogy eltakarjak), hanem akkor, ha nem jo helyen lettek hasznalatba veve, nem tudja hasznalni oket az iro, egyszoval: ha nem jol ir. Ez nagyon szubjektiv.

Irokent (akar hetkoznapi emberkent is) bennem is meg van az a torekves, hogy megertsenek, de azert kell kegyetlennek lenni, hogy ezt elnyomjam, hiszen szvsz az iras nem arra szolgal, hogy megertessem magam.

[Lac]

Hali!

 

Megegy...

 

Timee:

 

Én spec. nem emlékszem már, hogy mik az iróniára jellemzö stíluselemek. Ezért akkor egy iróniát rejtö müben nem fogom érezni az irónikus hangvételt?

 

Szvsz de, ugyanis az ironikus hangvetel maga is stiluselem, tehat ezt mar ismered

Ha meg ezt sem, akkor szerintem csak annyit tudsz felfedezni, hogy "furcsa" a stilus es korul tudod irni, ha figyelmesen olvasol.

 

Elvégre egy óvodás nem kell még hogy értse a Pithagoras-tétel egyenletét, pedig az is egyértelmü azoknak, akik tanulták avagy a logikáját értik.

 

A Pithagoras tetel az matematikai egyenlet, en logikarol beszeltem. Persze, egy ovodas valoszinuleg azt sem fogja erteni, de nem kell hozza tul sok lexikalis tudas, hogy egy A->B egyenlet ertelmet megfejtse...csak erteni kell a jeleket es tudni mi A, B, stb.

Szoval annyit akartam mondani, hogy eleg unalmas lenne a muveszet, ha ilyen lenne.

 

Miért veted "mindig" el a berögzödött és "legegyszerübb" módszert, hogy valahogyan közelebb kerülhessünk többiek gondolatainak, érzelemvilágának (ésatöbbisatöbbi) megértéséhez?

 

Mert ezzel szerintem epphogy felreertjuk a tobbi embert. Ha egy verset altalanos semak alapjan akarunk visszavezetni a koltoje gondolatvilagara, akkor epp amellett megyunk el, amit en szemelyszerint nagyon fontosnak tartok.

 

Sorry, de szerintem a tudomány és a müvészet között nem lehet összehasonlítást tenni az alkotó akarata szerint.

 

A peldaval azt probaltam megvilagitani, hogy egy letrehozott mu (legyen az muveszi, tudomanyos, stb) csak nagyon gyakorlati esetekben (pl. asztalos, aki szeket csinal) fugg attol, amit az alkotoja el akart erni vele.

 

Ha ez spec. igaz, akkor én már születésem óta hatalmas müvész vagyok, mert szinte semmi sem úgy sikerül, ahogyan a kezdetekor elképzeltem.  Bár akkor én sem érteném az esetleges "müveim" mondandóját.

 

Nos, nem mondtam, hogy muvesz, akinek nem ugy sikerulnek a dolgai, ahogy elkepzelte, csak az egyszeru kulonbsegre akartam utalni kepzelet es valosag kozott.

Szerintem te sem muveid mondandojat erted - hiszen nincs is nekik.

 

Feltételezzük, hogy értelme is van, nem csak halandzsa v. festékpacnik a vásznon.

 

Feltetelezzuk, hogy nincs ertelme, ahogy onmagaban semminek

Szvsz az ertelem a mu es az olvaso kommunikaciojabol szuletik meg az olvasoban.

[Timee]

Üdvök mindenki!

 

Lac:

Hm... Jobb is, hogy áthoztad a thémát. Furcsán mutatott volna a szines szmájli-dömpingem a Flame Light-on.

Thnx

 

A Pithagoras tetel az matematikai egyenlet, en logikarol beszeltem. Persze, egy ovodas valoszinuleg azt sem fogja erteni, de nem kell hozza tul sok lexikalis tudas, hogy egy A->B egyenlet ertelmet megfejtse...csak erteni kell a jeleket es tudni mi A, B, stb.

Szoval annyit akartam mondani, hogy eleg unalmas lenne a muveszet, ha ilyen lenne.

No és a kulcsszó: érteni

Nem beszélünk el egymás mellett, hiszen szerintem is mindenki értheti ugyanúgy a maga módján az adott müvet, ahogyan mindannyian másképp is látjuk/értelmezzük/fogjuk fel.

 

Mert ezzel szerintem epphogy felreertjuk a tobbi embert. Ha egy verset altalanos semak alapjan akarunk visszavezetni a koltoje gondolatvilagara, akkor epp amellett megyunk el, amit en szemelyszerint nagyon fontosnak tartok.

Jó, jó. Egy mü esetében szerintem az alkotó bizonyos esetekben törekszik arra, hogy müvét ne csak kevesen értsék úgy, ahogyan ö elképzelhette. Én nem a költö gondolatvilágát akarom megérteni, hanem az adott müvét.

 

Mivel "elérhetö" vagy, ezért tovább kérdezlek.

Te, személy szerint mit tartasz nagyon fontosnak egy adott versben? (Sorry, ha ismételt kérdés, de nincs most idöm visszaolvasni a korábbi hozzászólások mindegyikét. Majd késö este.)

 

A peldaval azt probaltam megvilagitani, hogy egy letrehozott mu (legyen az muveszi, tudomanyos, stb) csak nagyon gyakorlati esetekben (pl. asztalos, aki szeket csinal) fugg attol, amit az alkotoja el akart erni vele.

Ezt értem, de a felhozott példa szerintem még sántít. Számomra a gyakorlati, a müvészi és a tudományos esetek 3 külön kategória.

 

Nos, nem mondtam, hogy muvesz, akinek nem ugy sikerulnek a dolgai, ahogy elkepzelte, csak az egyszeru kulonbsegre akartam utalni kepzelet es valosag kozott.

Szvsz. számomra rossz példával.

 

Szerintem te sem muveid mondandojat erted - hiszen nincs is nekik.

Hm... elírásom/félreinformáltatás törpént. "mondandóját":="mondani valóját" v. értsd úgy a bennem született gondolatot, ami az írásra ösztökélt. Egyébként értenem kell saját magamat, különben hogyan érthetnék meg valamelyest is másokat? Nem lenne paradox?

 

Szvsz az ertelem a mu es az olvaso kommunikaciojabol szuletik meg az olvasoban.

Ám a nem kényszerböl alkotott mü az alkotójának gondolatait, pillanatnyi érzelemvilágát tükrözi, ezért szvsz. könnyebben közvetíthet az író érzelmeit/gondolatait az olvasó felé. Föleg, ha a mü nyelvezete is könnyen érthetö, megfogja az olvasót magának.

Egyébként nem mondhatod, hogy ha jó kedved volt, akkor nem csináltál "szívesebben/jobban/könnyebben" bármi olyan cselekvést, amit rosszkedv esetén úgy kellene szándékosan kieröszakolni belöled.

[Timee]

A topic-thémához szólva: Jó "Olvasni..." mindent ami számomra érthetö v. valami okból különleges érzetet kelt bennem.

Pl. az alábbi "történet": Sió tündérnek jutott aranyfürt

A felhozott példa mondjuk most eléggé speciális, ugyanis aki elkövette... attól ritkán látok ilyen jellegü írást, pedig - szó mi szó - munkámból adódóan mindennap találkozom minimum 4-5 cikkjével, melyek többnyire önkormányzatokkal kapcsolatos dolgokról szólnak.

[kismano]

Üdvöm!

 

Lac jó a téma

 

Azzal a kerdessel szeretnem inditani a temat, hogy mi a fontos olvasaskor?

Fontosabb-e a szoveg (legyen szo fantasyrol, klasszikusokrol, ponyvarol, barmifele kategorizalas nelkul ) hatasat varni, az oromot, megdobbenest, szomorusagot, vagy inkabb rogton elemezni magunkban, rogton reflektalni azokra az eszkozokre, amikkel a hatast kivaltja egy iras? Avagy el kell-e valasztani ezt a ket dolgot?

 

Nem értem, miért kell várni vagy elemezni a hatást.

Szerintem a legfontosabb, hogy a szöveg magával ragadjon, legyen szó bármely kategóriáról.

Kifejezetten el tudja rontani az olvasás örömét, ha előre definiált elvárásokkal vesz az ember kezébe egy könyvet.

Számomra az az igazán jó olvasmány, ami érzelmeket vált ki belőlem. Kapar a torkom, elérzékenyülök, hangosan felröhögök, vagy akár egész napra borongós lesz a hangulatom, antiszociális leszek...

 

Az elemzésnek vagy ott és akkor kell kezdődnie, amikor a mű kiváltja belőled az érzelmi reakciót, vagy amikor leteszed a könyvet.

Tehát a legfontosabb (szigorúan szvsz ) az érzelem amit a könyv kivált.

 

Más megközelítésben a legfontosabb a mögöttes filozófia, a gondolat amire a szerző a művét építette. Alapvetően meghatározza egy mű élvezetét, hogy az adott pillanatban éppen rá vagy-e hangolva arra a kérdésre, üzenetre, gondolatra, amit az író papírra vetett.

Másodlagos, ám nem kevéssé zavaró momentumok: a könyv típusa (egy keménykötéses Shakespeare összes nem igazán alkalmas arra, hogy pl. buszon, vagy egy teázóban olvassam), a szerkesztése (borzalmas, amikor egy magával ragadó könyvben megakaszt egy elgépelés, hibás tördelés, értelmetlen fordítás), kivitelezése (azóta nem vitt rá a lélek, hogy Ane Rice-t olvassak amióta a "Lestat a vámpír"-ban a 186. oldal után a 67. oldal következett, a 87. után pedig a 206. ) stb... egyéb apróságok.

 

Egy masik kerdes.

Minden konyvet ugyanugy olvasunk, vagy ha nem, akkor mi alapjan valasztjuk meg az olvasasi modot? Fantasy regeny es verseskotet? Mitol fugg? Esetleg a celunktol, hogy szorakozni, elmelyulni, elgondolkodni akarunk, vagy eloiteletek alapjan, hogy ez a konyv "ponyva", "szepirodalom", stb? Mufajok alapjan?

Sot! Mi alapjan dontjuk el, hogy ezt vagy azt a muvet egyaltalan nem olvassuk el?

 

Ez csak hangulattól függ... olvastam már Poe verseskötetet kajálás közben (kenyér-hagyma-szalonna-Poe ), Bridget Jones naplóját hangulatvilágítás, halk zene és egy csésze forró tea mellett, legutóbb meg Herbert mester Dűnéjét ülve, állva, fekve, buszon, munkahelyen, kádban, valamint a nappaliban a színek szerint szétválogatott szennyesruha-halmok között elhasalva.

 

Számomra csak pár dolog biztos, szent és sérthetetlen:

- olvasni jó

- a könyv érték

- kevés az idő

 

Kismano

[Vendég JuanR]

Olá!

 

Mindenkitől mélységesen elnézést kérek, amiért ilyen hosszú bejegyzésel terhelem a topicot. Megpróbáltam röviden reagálni, de akármit csináltam, ez a rövid kis jelenet kerekedett ki belőle (némiképp Monthy Python stílusában). A moderátorok majd eldöntik, maradhat-e...

 

Lac: Szeretnék kérni tőled egy interpretációt a következő szösszenettel kapcsolatban:

 

Rabok legyünk, vagy megvasaljanak?

(dráma egy felvonásban)

Írta: Juan Rodriguez

 

SZEMÉLYEK

 

Juan – Juan Rodriguez, alanyi költő és tárgyas író

Irodalmár – adekvát posztmodern, szabadidejében szívesen horgászik, de jövő héten nem tud menni, mert jegye van a „Késő este Hajós Andrással” felvételére

 

(függöny)

 

HELYSZÍN: Hivatal. Az előtérben, az íróasztal előtt egy hermeneutikai kör, melynek szélén egy szabályos ötszög csúcsaiban Mohácsy Károly tankönyvei égnek, közepén áll az Irodalmár Talárt visel és rizsporos parókát. Két karját a magasba emelve kántál: „Ia, Jauss, F’Taghn! Shub-Niggurath, Erdők Fekete Kecskéje, ezer interpretációjával, sokasodj!” Leengedi a kezét, és gondterhelt arccal fürkészi az értelmezési horizontot.

 

Juan: (be balról, kopott farmernadrágot és kinyúlt, norvég mintás pulóvert visel, kezében aktatáskát szorongat. Kissé félszegen megköszörüli a torkát, de miután látja, hogy az Irodalmár nem vette észre, megszólal.) Jó napot!

Irodalmár: (ingerülten) ’Napot!

Juan: Izé... Nem zavarok?...

Irodalmár: De! Ha éppen tudni akarja, zavar! Épp most találtam egy rozsdás vasalót a Nemzeti Dalban. Tudja maga, mi munkám volt benne?!

Juan: Elnézést... csak mert visszajöhetek később... (elindul)

Irodalmár: Várjon már, maga szerencsétlen! (Juan megtorpan, és tétovázva egyik lábáról a másikra áll. Az irodalmár leül az íróasztalhoz, hosszasan tanulmányozza a papírjait, majd föl se nézve megszólal) Maga író?

Juan: Az volnék...

Irodalmár: És mi a gondja?

Juan: Kérem szépen, nekem mondanivalóm van...

Irodalmár: (lassan, arcán mérhetetlen döbbenettel Juanra emeli a tekintetét) Mije?

Juan: Mondanivalóm.

Irodalmár: (elkomorul) Az baj.

Juan: (ijedten) Nagy?

Irodalmár: Elég nagy. És mióta tart ez magánál?

Juan: Amióta csak író vagyok.

Irodalmár: Könyörgöm, olvasott maga Jausst?...

Juan: Olvastam.

Irodalmár: Ennek ellenére?...

Juan: (elpirul) Ennek ellenére.

Irodalmár: (égre emelt tekintettel) Hihetetlen! A 21. században! (szúrósan méregeti Juant) És most mit szeretne tőlem?

Juan: (felcsillanó szemmel) Arra gondoltam, nem lehetne-e, hogy az olvasóim esetleg mégis megértsék, amit szeretnék velük megosztani? Hogy átadjak valamit magamból, ami majd bennük él tovább?

Irodalmár: Ki van zárva!

Juan: Esetleg csak nagy vonalakban... néhány érzést, egy-egy pillanatot?

Irodalmár: Nem, és nem.

Juan: (pityeregni kezd) De hát én ezért lettem író! Mihez kezdjek most?

Irodalmár: (vállat von) Dögölj meg!

Juan: (abbahagyja a sírást) Hogy tetszik mondani?

Irodalmár: Mondom: „Dögölj meg!” A váltótársam, Umberto szokta ezt mondani a hasonló problémával küszködő íróknak. De úgy látom, magát ez sem dobta fel túlságosan...

Juan: Nem mondhatnám...

Irodalmár: Nézze, maga még fiatal, ne keseredjen el! Higgye el, hamarosan úgyis belefásul a meg nem értettségbe. Vagy tudja mit? Miért nem változtat szakmát? Ha ennyire szeretne kommunikálni, lehetne mondjuk nyomozó.

Juan: (a homlokára csap) Hogy ez nekem nem jutott eszembe! (odalép az „Írói válság esetén betörni” feliratú dobozhoz, a mellette lógó gumicsirkével betöri az üveget, majd kopott ballonkabátot, kalapot, és egy szivarcsonkot vesz elő. Felöltözik, kuncogva csóválja a fejét, majd a fejét vakargatva az ajtó felé indul, ám ott megtorpan) Tudja, egy apróság azért zavar engem.

Irodalmár: Mi az már megint?

Juan: Amióta csak az írást feltalálták, voltak írók, és voltak olvasók. Mindig akadtak olyan írók, akik úgy érezték, el kell mondaniuk valamit az embereknek, és mindig akadtak olyan olvasók, akik úgy hitték, megértették, ezeket az üzeneteket. Valahogy mindenki tudta a dolgát. Aztán jöttek maguk, és elmagyarázták, hogy ez az egész egy nagy humbug, az író soha nem fogja elmondani, amit szeretne, az olvasó pedig soha nem fogja megérteni, mit akart mondani az író. Ez igaz is...

Irodalmár: Csak?

Juan: Csak azt nem értem, mi szükségünk volt magukra?

(egy kitömött cápa zuhan az Irodalmárra, és agyoncsapja)

 

(függöny)

2004. március 23 szerkesztette : JuanR

[Alyr_Arkhon]

JuanR: Hmm. És ha most egy pillanatra félretesszük a nyilvánvaló iróniát, mikor mondta Jauss, hogy egy műnek nincs mondanivalója? Ilyet max a legradikálisabb dekonstruktörök mondanak, szóval a továbblépéshez Jauss nevét nem ártana Paul de Manra cserélni... Eco iróként teszi elsősorban ironikus kijelentését (Széljegyzetek a Rózsa nevéhez) és csak másodsorban irodalomtudósként, szóval sarkit eme jelenet erősen. De maga az ötlet nem rossz.

[Vendég JuanR]

Olá!

 

Alyr:

mikor mondta Jauss, hogy egy műnek nincs mondanivalója?

Visszakérdeznék: mikor mondta Juan, hogy Jauss ezt mondta volna? Persze, igazad van, sarkítottam (itt is), de nem véletlenül. Úgy érzem, a hermeneutika már önmagában is igencsak frusztráló egy olyan író számára, aki szeretne hinni abban, hogy a mondanivalóját maradéktalanul átadhatja az olvasónak.

Eco iróként teszi elsősorban ironikus kijelentését [...] és csak másodsorban irodalomtudósként, szóval sarkit eme jelenet erősen.

Szerettem volna sarkítani, talán éppen ezért öltött abszurd formát a hozzászólásom. Különben a jelenetemben Eco nem szólal meg sem íróként, sem irodalmárként. Csupán a dilemma feloldása egyik módjának illusztrálásaként hivatkoznak rá - csakúgy, mint Lac tette nemrégiben.

2004. március 24 szerkesztette : JuanR

[Lac]

JuanR:

 

Ez jo volt, tenyleg

 

De hadd ne interpretaljam!

 

En nagyon sokaig ugy gondoltam, hogy az irodalomtudomany ugy, ahogy van szarragas, mert ugyebar "Amióta csak az írást feltalálták, voltak írók, és voltak olvasók.", es kulonben is, francnak kell, hogy megmagyarazzak azt, amit magamtol is el tudok olvasni, stbstb

De ugyanilyen alapon tarsadalomtudomanyra sincs szukseg. Mi a francert jott Marx, hiszen a miota a tarsadalmat feltalaltak az emberek stbstb...

 

Szoval ez a vissza a termeszethez hurrahopp ma mar nem mukodik szvsz. Regen szep volt, de ma egyszeru romantikus abrand.

 

Es egy kerdes: jottek a gonosz, csunya irodalomtudosok, de miert kell oket olvasni? Nem lehet, hogy abban a meroben termeszetes viszonyban, ami adamkosztumos olvaso es adamkosztumos iro kozott van megis akad egy kis disszonancia?

Persze lehet, hogy regen nem volt, vagy regen nem is erezte senki, de valamiert csak letrejott az irodalomtudomany.

 

Tenyleg frusztralo dolog, szvsz mind irokent, mind olvasokent, de lehet, hogyha ez a frusztracio nem lenne, akkor nem is lenne ilyen izgalmas az iras-olvasas?

 

Ez az elemzoi szempont.

 

Irokent es olvasokent pedig nekem kulonosen szep dolognak tunik, hogy egyre erosebb elnyomas hatasara egyre vastagabb falakba utkozom. Bocs a szentimentalis hasonlatert De valamiert ujra es ujra megprobalom... Talan ha nem lenne ilyen durva a "meg nem erthetoseg" elnyomasa, akkor nem is lennenek ilyen eros muvek?

Mind1, ez igazabol eleg homalyos dolog, csak annyit akarok mondani, hogy szerintem nem szamit sikerult-e kozolni valamit, csak az, ami letrejott. Akar az iroban az iras kozben, utan, stb, akar az olvasoban, akar maga a mu.

[Lac]

Timee:

 

Te, személy szerint mit tartasz nagyon fontosnak egy adott versben?

 

Nehez valaszolni, mert ez legnagyobb reszben az adott verstol fugg...

De altalanossagban talan annyit, hogy jo legyen olvasni

Persze, mitol is jo? Az a baj, hogy erre is csak konkret alkotasnal tudnek valaszolni, mert innentol minden kontextusfuggo.

 

Egyébként értenem kell saját magamat, különben hogyan érthetnék meg valamelyest is másokat?

 

Ez jo kerdes, es mernek is ra egyertelmu igennel felelni...ha nem motoszkalna bennem a masik fele: "mi van, ha sem magamat, sem masokat nem ertem?"

 

Ám a nem kényszerböl alkotott mü az alkotójának gondolatait, pillanatnyi érzelemvilágát tükrözi

 

Szerintem nem. A mu onmagaban nem tukroz semmit. Az irojanak lehet, hogy azt tukrozi, de ki tudja. Eleve a "tukrozes" szo, gondolj bele, attol fugg ki nez bele

 

Föleg, ha a mü nyelvezete is könnyen érthetö, megfogja az olvasót magának.

 

[itt veletlenul megnyomtam az entert ]

 

Szoval ezt nem mernem ilyen altalanossagban kijelenteni

 

Kismano:

 

Szerintem a legfontosabb, hogy a szöveg magával ragadjon, legyen szó bármely kategóriáról.

 

Abban egyetertunk, hogy elso olvasasra ez a legfontosabb.

Ellenben, ha a masodik olvasas alkalmaval agyonelemzed a muvet, elokerited a legaprobb reszletekig, hogyan valtott ki hatast beloled, akkor egy jo mu eseteben szerintem harmadszorra is magaval kell tudnia ragadnia.

 

Más megközelítésben a legfontosabb a mögöttes filozófia, a gondolat amire a szerző a művét építette. Alapvetően meghatározza egy mű élvezetét, hogy az adott pillanatban éppen rá vagy-e hangolva arra a kérdésre, üzenetre, gondolatra, amit az író papírra vetett.

 

Nos, ez szerintem nem igaz. Egy szerzo szerintem kifejezetten rosszul teszi, hogyha egy "filozofiara", "eszmeisegre" epiti a konyvet, akkor inkabb ertekezest kell irni, nem verset, regenyt, stbt. Egy igy felepitett mu szvsz altalaban tudalekos, eroltetett. Egy ironak, amikor ir, szerintem irnia kell, nem filozofalni, elmelkedni, stb. Termeszetesen nem azt mondom, hogy ezeket ki kell zarnia.

 

Ennek ellenere az adott hangoltsag szerintem is meghatarozo, de nem az uzenet miatt, hanem inkabb amiatt, hogy mennyire tud az egyebkent jo eszkozokkel rendelkezo mu hatast kifejteni rad.

2004. március 24 szerkesztette : Lac

[Timee]

Üdvök mindenki!

 

Kismano:

a nappaliban a színek szerint szétválogatott szennyesruha-halmok között elhasalva.

Ez teccik! Az érkezö "tisztelt vendég" pedig kapásból kifordul a lakásból.

 

JuanR:

Tetszetös, kicsit (mint irodalomhoz csak picinykét értö véleményezem: ) talán inkább a Revizor és a vele azonos "csoportba" tartozó müvekre emlékeztet, de már túl rég olvastam, hogy biztos is lehessek a felhozott példa helyénvalóságában.

A végén én szvsz. egy varacskos disznó trófeáját v. kitömött szarvasbika fejét látnám szívesen a fejbevágott Irodalmár fején -persze ez nem kívánságmüsor - (így szvsz. helyileg a szigetvilágokat és tengerpart közeli tájat tudok képzelni az ablakon kívülre :hawaii:), de a feljebb említett ötletekkel meg épphogy kizárom az eseteges tengerpart közeli/"norvégterepi" szituációt. Végülis mindegy, ez csak egy hirtelen jött ötlet volt, hogy felvetettem.

 

Lac:

Nehez valaszolni, mert ez legnagyobb reszben az adott verstol fugg...

De altalanossagban talan annyit, hogy jo legyen olvasni

Persze, mitol is jo? Az a baj, hogy erre is csak konkret alkotasnal tudnek valaszolni, mert innentol minden kontextusfuggo.

Azt hiszem "megfogtalak".

Ha pedig már konkrét alkotásból kell idézned, akkor miért bújsz a szövegek mögé? Mutasdmagadegyéniség! :miniprovokáció: éldakérés:

Ez jo kerdes, es mernek is ra egyertelmu igennel felelni...ha nem motoszkalna bennem a masik fele: "mi van, ha sem magamat, sem masokat nem ertem?"

Persze, persze. Nincs fehér fekete nélkül és jöhetne a többi ellentétpár, mind hasonló magyarázatképp. Nem tagadom én sem az ellenkezöjét. Kiegyezhetünk egy semleges szürkében?

IDÉZET 

Föleg, ha a mü nyelvezete is könnyen érthetö, megfogja az olvasót magának.

Szoval ezt nem mernem ilyen altalanossagban kijelenteni

Hááát... Igen, igaz. Pár tipikusan adott olvasóra vonatkozó meghatározással kellett volna még kiegészítenem, hogy elfogadhatóbb legyen, ám azt vettem alapul, hogy:

Én nem szeretek olyan művet olvasni, amit nem tudok megérteni, az általam.benne.vélt.rejtett.tartalom/képileg.megjelenö."szóösszhangzatok" nélkül.

Kicsit magyarosabban és "tolmácsgép" mögül:

- Ha az idö nem korlátoz;

- nem 2-3 oldalon keresztül párbeszédmentes a történet (ha az, akkor már inkább csak "leíró" jellegü a szememben és teszem is le a könyvet );

- általam érthetö, (azaz: esélyt érzek arra, hogy magamtól rájöhessek a további oldalakat olvasgatva arra, hogy ki, mikor, mit csinált és miért);

- nem testnedvektöl csöpögös (bármely testnedvre nyugodtan asszociálhatsz );

akkor számomra "jó" és valszeg késöbb is elö fogom venni újra és újra az adott müvet.

[Keshik]

Olvasni ... Mint ahogy Timee mondta: szép dolog.

 

Én elsősorban az élvezet kedvéért olvasok, legyen az felhőtlen kikapcsolódás, mint amikor röhögni akarok ( Douglas Adams, Pratchet stb. ), vagy csak az elmémet akarom megmozgatni egy kicsit ( Swift: Gulliver utazásai ), vagy csak pusztán tájékozódni szeretnék megtörtént eseményekről vagy bizonyos jelenségekről. Ha vmi nem tudja felkelteni az érdeklődésemet, akkor esélye sincs a könyvnek függetlenül a témától, legalábbis az esetek többségében ( de hát a kivétel erősíti a szabályt ). Olvasás közben kizárólag a szöveg megértésére és a szöveg által keltett érzésekre öszpontosítok, ritkán állok meg elemezgetni a feltámadt gondolatokat és az eszközöket, azt az olvasás után teszem meg, ha pedig vmi elemzésre kényszerít, akkor felfüggesztem az olvasást. Az pedig, hogy mikor mit olvasok a hangulat dönti el, ha nincs meg a megfelelő hangulat hiába jó a könyv, odébb fogom tenni és mást kezdek el olvasni.

 

És itt meg szeretném kérdezni, hogy ki hogy szerette meg az olvasást, melyik volt az az esemény, tapasztalat, amely rávitt titeket a könyv és olvasás kedvelésre ? Erre kíváncsi vagyok, mert nálam egy kissé szomorú körülmény kötődik e ma örömteli élményhez; ugyanis volt, hogy általános iskolás koromban balesetet szenvedtem, aminek következtében 3 hónapig ágyhoz voltam kötve, és ekkor az ágyból felnézve megláttam a könyvespolcot és rajta könyveket, és rájöttem, hogy milyen keveset olvastam el eddig közüllük, többnyire azokat is vmi külső kényszerre, de ekkor, mert mást nem tehettem levettem egyet, elolvastam, majd jött a következő és ez így megy a mai napig ...

[Pater_Schonheit]

JuanR: tenetörőggy senkivel, télleg nagyon lyo volt a kis irás! Aki beleköt, ugyanabba a hibába esik, mint az "Irodalmár".

Ugy, Alyr?

[Alyr_Arkhon]

Pater: Nem, nem, inkább belső poénok ezek, mint belekötés. Mint a te üzeneted is.

[Vendég Gradvolt Endre 30Y]

Nem, nem, igenis belekötés, és nem belső poén, mert itt sokan tudjuk, hogy az oldal moderátora soha semmi irodalomelméletet nem tanult (mint ahogy Pater Schönheit barátunk sem), és mindannyian kontrollcé-kontrollvézzük a hozzászólásainkat valami kompetensebb helyről...