Írástechnika

[celsior]

...körkérdés,

 

A fantasyán olvastam mr Justin kritikáját a Vampire ethos egyik csúcsnak tartott művéről, a Vörös Halál... ról.

Jót szórakoztam rajta, noha a vampirológiától ezidáig távol tartottam magam.

Ami idekívánkozik: Mr Justin érzékletesen részletezi, hogy az ultrapower szereplők egyik legzavaróbb gyengéje a szószátyárság. Az író soknmindent szeretne lemondani a világról, háttérről, de ezt a szereplők szájába adja, amitől azok nevetségesen logorrheásak lesznek.

MÁshol pedig (állítólag) maga a narrátor biztosítja az ifnot egy lexikoncikk élvezeti értékével.

Kérdés (mielőtt okosakat idéznék):

ki hogyan oldaná meg a nagy mennyiségű (és vélhetően fontos) info beledolgozását az adott anyagban

 

1, novellahossznál

 

2, regényben?

 

 

cels.

 

PS: ígérem eztán gyakrabban járok erre, be is tettem a gép alapbeálításai közé a fórumot.

[Pampalini]

Hi!

 

Mint tapasztalatlan seldő mondom:

Regénynél szvsz fontos, hogy a lényeges infok ne egyből árasszák el az olvasót, hanem fokozatosan, ahogy kerekedik a történtek, úgy ismeri meg egyre jobban a világot, az infokat, stb. (Persze ezt mondani könnyű... de úgy érzem, ha 1xre kapja meg az össz fontos infot... csak káosz lesz belőle vagy a történet vész el...

Novellánál ez talán nehezebb, mert az ugyi rövid alkotás. Szerintem itt nyugodtan lehet a kevésbé fontos infokat törölni... hogy csak a legfontosabbak maradjanak.

 

Hm? Szerintetek?

[Ngabor]

Azt hiszem én is próbálkozom valami okossággal.

 

Novella:

Szóval a novellánál az információ mennyisége csak annyiban számít, amenyiben a cselekvést meghatározza, Pl: ha elmondom, hogy egy pesti villamoson utazom, akkor nagyábbol nem is kell jobban ecsetelnem a dogot, mert minden valamire való olvasó magaelé tudja képzelni a szituációt. Persz bele merülhetünk a részletekbe, hogy ez egy új tipus és leszálás jelzője van, vagy fűtés van rajta, de elég ha azt tudjuk, villamos és déltán. Ezzel olyan tényeket közöltem, ami sok ember számár elmondja, hogy tömeg van és nyomor van és lökdösődés van meg anyázás, sok fáradt utas, lábtaposás és hasonlók.

 

Regény:

Ez már egy más kérdés, itt lehet ömleszteni és oldalakon át ecsetelni azt, hogy miért jó a villamos délután. Olyan apró észrevételeket közölni, amit mindenki tud a villamosról, de nem foglalkozik vele, elég ha a látja minden nap. A székek elhelyezése, az ajtók nyitása a megállókban, a színe a hangja, a vezetője, ezek mind olyan információk amit egy regény elbír, ha érdekesen van megfogalmazva.

 

Celzior, nem tudom, hogy ilyen információ közlésre gondoltál-e, mikor kérdésedet feltetted, de nekem ez jutot róla eszembe. Persze az már megint más kérdés, hogy ezeket a tényeket mint narrátor, mint író, vagy mint a szereplő közlöm az olvasóval. Ez teljesen stílus és helyzet függő. A lényeg, hogy ne nyomorítsa el a történetet és hadja szabadon áramolni a cselekvést. Tehát vagy közlöm előre, hogy mi a helyzet, vagy szép lassan adagolom cseppenként, kitöltve ezzel a repedéseket, esetleg színezve a monotonságát az írásnak.

 

Szóval én, valahogy így képzelem

[Thorin]

Regény esetében az infót számos módon lehet átadni, kezdve a klasszikus filmes megoldással, azaz, hogy két olyan ember beszédében adjuk elő, akikról jól tudjuk, hogy ezt sohasem mondanák el, mert mindketten pontosan tudják. Ehelyett jobb, ha van egy olyan szereplőnk, aki valamiért nem tudhatja a dolgokat. Erre gyakori példa a "szőke nő", aki ezért, és a főhős szerelmi kibontakozásáért kerül be a történetbe.

Másik lehetőség az egyszerű idegen, vagy a gyerek. Az ilyen szereplők egyetlen hátránya, hogy indokkal kell ottlenniük, vagy indokkal kell eltávolítani a történetből.

Ezenkívül lehet még a főhős, vagy valamelyik mellékszereplő gondolataiként megjeleníteni a dolgokat, csak vigyázni kell, hogy mindenki annyit tudjon és gondoljon, amennyi még hihető.

A narrátor is elmondhat bizonyos dolgokat, de ő adhatja elő a legkevesebb dolgot. Itt nem annyira minőségben, mint inkább mennyiségben korlátozottak a lehetőségek.

További lehetőség a regény fejezetei előtt, után elmondani némi információt, ekkor lehet szócikkszerűen is akár (mint az Alapítványbeli "Enciklopédia Galaktika" szócikkek)

Vagy, ha feltétlenül sok információt kell egyszerre elmondani - mert a történet a szokásostől eltérő - akkor egy egész fejezetet is fel lehet használni erre, aminek nem kell feltétlenül szervesen kapcsolódnia a regényhez, és akár egyértelmű is lehet, hogy ilyen célokból készült az adott fejezet.

 

A novella esetében ezen eszközök egyikét sem lehet rendesen használni, hiszen egy novella 3-4 szereplőjéből nem lehet ez egyik csak az információ forrása. Hosszan előadni meg végképp nem lehet benne semmit. Nagyon fontos, hogy egy-két szóval leírjuk a helyszín általános felépítését, és a világ jellegzetességeit, utána pedig csak azokat fejtsük ki, amiket tényleg használunk is, és ami nem egyértelmű.

[wyquin]

Üdv Mindenkinek!

 

A feltétlenül szükséges információ kategória elég tág. Általában a cél, hogy az olvasó minden szükséges adatot megkapjon... a mű végére.

 

Ez egészen pontosan szerintem azt jelenti, hogy a szükséges információk közül ki kell választani azt, ami az adott részben feltétlenül szükséges.

 

Az információt tekinthetjük egyfajta helyzetérzékeny súgónak. Sok színvonalas programban van ilyen, aki teheti egyszer használja jó alaposan és sokáig. Meg fogja látni, hogy általában csak arról a témáról van szó benne, aminél a felhasználó éppen tart. Mint az a segedelem nevéből is kitűnik :-).

 

Azonban a legtöbbször, mint azt bizonyára többen tapasztalták teszem azt a Word súgójánál, nem túl jól használható ez a dolog. Ugyanis nem felhsználó barát, nem célirányos a megfogalmazás. Nem tartalmaz konkrét felhasználási példákat. Lehetőleg ne kövessük el ezeket a hibákat az információ adagolásánál. Igyekezzünk szem előtt tartani, hogy nem az írónak, hanem az olvasónak kell érteni a leírtakat. Vagyis képzeljük magunkat a mit sem sejtő olvasó helyébe, és kérdezzük meg:

1. Minden lényegeset elmondtam?

2. Azt mondtam el, ami az adott helyzetben fontos?

3. Érthető így a cselekmény/motiváció?

 

Az információ adagolásnál ne feledkezzünk meg arról, hogy az olvasó egymás után olvassa a mondatokat, ehhez igazodik a gondolkodása is. Kerüljük az utólag magyarázó szerkezeteket. Kizökkentenek az olvasás ritmusából. Akkor jó az adagolás, ha szépen irányt mutat, nem ugrál, nem kanyarodik, hurkolódik, stb. Ha nem ragadja meg az olvasót és tömködi le a torkán az adatokat. Időnként hagyjuk gondolkodni a szerencsétlent. Vannak dolgok, amik közhelyek. Felesleges kimondani őkat, ettől szájbarágós lesz a szöveg. Képek, asszociációk segítségével is ki lehet váltani ugyanazt a hatást, ráadásul a száraz infók helyett így egy érzelmekkel átszőtt nagytotált villánthatunk fel, ami általában kifejezőbb. Celsior egyik kedvenc példája (bocs, hogy lelövöm :-D):

 

Leírhatjuk ötvenszer, hogy milyen sanyarú gyermekkora is volt szegény főhősnek, míg az olvasó dühödten a sarokba nem hajítja a könyvet.

 

Vagy egy doboz jam kapcsán felvillanthatunk egy emléket arról, hogy milyen sokszor zárták büntetésből a kamrába gyerekként, ahol korgó gyomorral kuporgott a töküres, pókhálós lekvárosüvegekkel teli polcok alatt.

 

És ez utóbbi esetben az olvasó saját maga mondja: a francba, szegény kölyök! És nem nekünk kell ezt az infót beletuszkolni.

 

 

Nem mindegy, hogy hogyan, és kivel vezettetjük elő a mondanivalónkat. Narrátorként kerüljük a sommás, minősítő megjegyzéseket. Az olvasó nem szereti, ha megmondják neki, mit kell éreznie. Ha érzelmeket akarunk kifejezni, adjuk valamelyik szereplő szájába. Ők megfogalmazhatnak véleményeket, indulatokat.

Narrátorként a leggyakoribb infóközlés a leírás. Bánjunk csínján a hosszúsággal, mert hamar meg lehet unni. Novellában egyenesen kerülendő a hosszas leíró rész. Ha megy, játszhatunk húzd-meg-ereszd-meget. Leírás, történés, leírás, történés. Esetleg a feszültség fokozás céljából vehetjük egyre rövidebbre az egyes váltásokat.

 

Szereplők beszélgetése, gondolkodása közben mindig tegyük fel a kérdést, hogy a adott karakter helyében és mondanék ilyet? Gondolnám ezt? Ha nem, akkor sürgősen keressünk más lehetőséget az információ közlésére. MIndig az a karakter beszéljen, gondolkodjon, amelyiknek érdekében áll, amelyikhez ilik az adott információ.

Az emlékezés ugyanabba a kategóriába esik, mint a leírás. Kevés ember gondolkodik körkörösen körmönfont összetett mondatokban. Ezért célszerű minél egyszerűbb, impulzív formában megragadni az ilyesmit.

 

A regényhossz esetén fokozatosan, mindig az éppen akkor szükséges információkat közölve járjunk el. Úgy csináljuk, hogy az adatok szelíden terelgetve az olvasót, logikus, lineáris módon világosítsák fel arról, amit a tudomására akarunk hozni.

 

Novellánál tulajdonképpen a leírás csupán vázat ad a történetnek, minden másnak a szereplők interakcióiból kellene kiderülnie. Persze a "nagy menyiségű információ" nem ugyanazt jelenti regény, és novella esetén.

 

Üdv: Wyquin

[Vendég tolgyfapeti]

Sziasztok!

ZéKósza 2001. szeptemberi jegyzetéhez szeretnék hozzászólni. az olvasásról írt, kb. azt olvassunk, ami tetszik, csak a műveltségért ne. Általában nagyon igaza van. Idegőrlő a műveltséget hajszolni, miközben maga az egyén sem gazdagodik igazán. mondjuk néha nem könnyű elfogadni korlátainkat - nekem pl. - hogy nem lehetek olyan zseniális, sziporkázó, stb. mint x.

De igyekszem esetleg abból kihozni a legtöbbet, amim van.

Néha azonban mégis jó csakazértis elolvasni valamit, ami esetleg kínnal megy. Persze ahhoz értékesnek kell hinnem az erőfeszítésem tárgyát. ezzel ugyanis bontom - bonthatom egyéniségem korlátait és bevonhatok valamit magamhoz, ami nem eléggé ismert, új, más, mint az eddigiek. Hajszolni ezt felesleges - erősítem ismét. Csak fejfájás van belőle.

Jó tipp, meglelni azt az írót, akihez a legközelebb érzem magam, és hasonlóakat írni, majd fokozatosan önállósodni. Csak hát Robin Hobbnak kevés könyve jelent meg magyarul, angolul meg nem igazán tudok. Ok. ez személyes problem. Sziasztok!

[Vendég tolgyfapeti]

Szeretném pontosabban is megadni, mire válaszoltam. Az említett hozzászólás a második oldalon (elejétól, nyitástól számítva) a lap alján van. Ha valakit részletesebben is érdekel.

[Vendég Skylis]

Helló mindenki!

Négy napomba telt mire utánna olvastam az Írástechnikát, de megérte.

 

Egy két hozzászólás… :Ordog:

 

Sokat beszéltek a "könnyen emészthetőségről". Erre szükség van. Felőlem akár rögtön axiómának is vehetjük. De kell e mindig? Persze mindenki arra gyúr, hogy valahol publikálhasson (előbb vs. utóbb). De ne nézzünk szegény olvasót, teljesen hülyének! Nem kell mindig szájbarágni a helyzetet, néha be lehet számítani, hogy a kedves olvasó megtanult már a sorok között olvasni.

Egy kis nyugodt aszociácó nem ártott meg senkinek; Verseknél szokták emlegetni a képi és a fogalmisík párosát. Ez is egy eszköz az írogatok kezében. Sok technikai aprósággal vegyítve kiad egy szilárd 3D-és valóságot. A tartalmi bonyolultság (helyes mértékben), ad valami pluszt a történetnek. Végül is a keresztrejtvény is a gondolkodva szórakozás eszköze. A nagy Egyetlen mű esetében is benne kell lennie mindennek, úgy hogy eltudja olvasni a tízéves, még akkor is ha csak a képi síkját ismeri is fel a történetnek, de a tapasztalt kvantumfizikus is érdekesnek találja. Az persze mégjobb, ha a háziasszony határozottan élvezi. A Henry Potter is azért lehetett olyan sikeres, mert majdnem minden benne van a miért a könyv KÖNYV. Bár pont ami hiányzik belőle teszi majd tíz év múlva is aktuálissá, mikor saját gyerekem kezébe adom. Öngól. Azt mindenki saját megítélésére bízom, mi is hiányzik az említett mesekönyvből. (Főleg az első részre gondolok, mert a másodiktól kezdve egyre több minden hiányzik.)

Na jó, ez már átmegy a stílus témakörbe.

 

Az Egy.

Szerintem van olyan könyv ami Felülmúlhatatlan. A saját életed. Persze ha nem a végzeted, hanem a sorsod irányít. (Egy kis tao.)

Egy amerikai könyvkiadó jelmondata: „Mindenkiben van egy könyv.” És mennyire igaz! Akár több is. Itt a műfaj már egyre megy. De mindig van Egy szikra, És mikor leülsz írni, felőlem akár egyszerre több könyvet is, ez dolgozik benned. Az már rajtad múlik, hogy személységed comolumbuszából villámként csapjon-e a földbe, vagy marad a magaslégköri kisülés.

Hogy kiének miért van szikra azt lásd az irodalmi fórumon.

 

Kérdés: Milyen stílusokat ismertek a sf. vagy a f. terén? (Nekem az eggyik kedvencem az „állatságok”.) Erről még nem nagyon találtam sehol összegzést. De ha nagyon előre megyek a kérdésemmel, fújjatok le!

 

Amit Wyquin felvetett és kifejtett: infoköztés.

Nem tudom, észrevettétek e már, de én inkább maratoni író típus vagyok. Hamarabb álok neki egy 1500 oldalas regénysorozatnak, min egy novellának. De mostanában azért gyakorlom utóbbit is. Muszáj. A technikát nehéz kigyakorolni egy regény alatt, abszolút zseni meg nem vagyok. És bizony a megfélő adatmennyiség kiválasztása gondot okoz. Egy novellában nehéz annyi érzést, látványt belesűríteni a történetbe, ami valóban valóságossá emeli. Mondhatni átestünk a légörvény másik oldalára, és a történetünk vészfékezés nélkül érkezik a leszállópálya melletti gyepen. Csont nélkül. Tehát vajon feláldozható e a teljesen emészthetőség a novella rövidsége miatt. Kell e mindent elmagyarázni? Ha jól van megszerkesztve a történet, a vég kibontakozása érthető. Kell e a novellának minden oldalról befejezetnek lennie?

Nem. De kell e rátukmálni novellánál, a csuklásig emlegetett olvasónak olyan információt, amire megéhezik a folytatásra?

 

Sky

[Ngabor]

Szeretnék felvetni egy olyan kérdést, ami a tartalomra vonatkozik.

 

A mondani való: Feltétlenűl szükséges, hogy a novellának, vagy a regénynek mondanivalója, tanácsa, értéke legyen az olvasó számára, vagy elég, ha szorkaoztató, tartalom nélküli fantázia megmozgató a történet?

Mennyire kell, hogy az író befolyásolja az olvasóját, elég ha elé rak valamit, ami a saját gondolat világát tükrözi, vagy rá kell vennie arra, hogy az olvasó is abban a világban élje tovább az életét. Mitől lesz az írás jóbb, ha egy rövid időre elvonja az olvasó figyelmét a mindennapok gondjairól, vagy ha hosszú időre más látásmódot biztosít, esetleg rávilágít azokra a dolgokra, amit mivel a szemünk elött zajlanak sokszor nem veszünk észre?

 

Vagy ezek, mind lényegtelen kérdések, és minden attól függ, hogy az olvasó éppen milyen hangulatban van, esetleg mik az igényei?

[Vaszilij]

Szvsz a felsoroltak közül bármelyik jó lehet, sőt, akár ezek keveréke is. Lehet írni szórakoztató irodalmat csak a szórakoztatás kedvéért, lehet könnyed stílusban tanítani stb.

Igazából mindegyik lehet értékes - a lényeg, hogy jól csinálják.

[Vendég tolgyfapeti]

Ngabor felvetésére válaszolnék. Bár sok újat nem. Ez általában mind jó, az adott helyzetben kell talán eldönteni, mi a cél, kinek írsz, mik az igényei, esetleg szerinted mire lenne szükség - hallatni a lelkiismeret és igazság hangját, vagy andalítani, pergő akción végig vezetni az olvasót. - stb.

Talán az a legfdontosabb, te mit akarsz, mi kivánkozik ki belőled. A színvonal, az tényleg fontos, egy csupán szórakoztató történet is teheti azt a közönségesség, elcsépeltség nélkül. Persze ha valakit szerződés köt, akkor lehet már más szempontok lépnek elő - a kiadó mit akar, pl. Bár lenne ez általános eset köztünk! - Vagy bár ne lenne? Hiszen talán túlságosan a piac lépne életbe, a művészt háttérbe szorítva?

[turin]

Szerintem világos gondolat, vagy érzelem nélkül bele sem érdemes kezdeni. A félreértések többségét az okozza szvsz, hogy ha ez kerül szóba, akkor az emberek nagy része rögtön a magvas gondolatok a világ elé tárásának hatalmas vágyára asszociál. Nos szerintem ez a lehető legrosszabb megközelítés, ha írni szeretnénk. Nem kérem, itt nem, erről van szó, nem egy kényelmes megállapodott megváltó gondolatról, hanem egy (lehetőség szerint) értelmes ember folyamatos, és dinamikusan változó eszmecseréjéről, hogy önmagát elhelyezhesse a világban. Egy adott műnél természetesen egy adott gondolatkör (vagy érzelem) köré csoportosítva szabadon szárnyaló szellemi energiáit.

 

Póriasan szólva eltöprengek valami engem foglalkoztató dologról, és keretet adok neki egy írásban, de a folyamat (saját töprengésem) nem zárul le az utolsó szó papírra vetésével. Az meg, hogy ki hogy értelmezi még, már szintén egy új dolog kezdete.

 

Azaz, szvsz a pusztán szórakoztató irodalom nem létezhet értékes gondolat nélkül, (arra még nem találtam ki megfelelő kifejezést), mert a szórakoztatásnak éppen ez az elmélkedés adja a bázisát. Nem is tudom értelmezni igazából a tartalom nélküli fantáziát megmozgató történetet; anélkül mégis hogy az istenbe mozdul meg az a fránya fantázia?

[Ngabor]

Turin : Egy picit félre értettél, én nem egészen a belső tartalomra gondoltam, hanem az eszmei mondanivalóra, arra, hogy mindenképpen tanulságot vagy következtetést kell e levonni a műből, vagy elég ha elragadja a fantáziád, egy képzelt világba visz, ahol, vagy jól fejbekólint az érzésvilág amit az író elédtár, vagy jót szórakozol és leteszed a könyvet anélkül, hogy bármi a valós világban felhasználható információt, világszemléletet magadévát tettél volna.

 

Tulajdon képpen azért merült fel ez a kérdés, mert körünk vezetője folyton azzal nyaggat, hogy jó amit írok, de nem mond semmit, nincs erkölcsi értéke, nem fejteget, nem moralizál és szerinte ez így kevés.

 

A novellák tényleg csak arra valóak, hogy következtetéseket vonnnyunk le a végén?????

[Vendég deutschepunk]

NGabor: Szerintem a válasz IGEN. Vagy nevessek a végén, vagy döbbenjek meg,(de legalábbis lepödjek), vagy gondolkodtasson el. Egyébként szvsz céltalan. Pusztán gyönyörködtetni így nem tudsz.(szvsz)

[turin]

Gáborom, értettelek én rendesen!

És ahogy Dep írta (bocsi, de mindig a depresszió jut eszembe erről a rövidítésről, ez szakmai ártalom ), a válasz igen. Az a célja. Ezt lehet egy érzelemmel is kiváltani, nem feltétlenül magvas gondolatokkal.

 

De valójában szerintem a könyv utáni jó érzések épp attól jönnek létre, hogy a novella/regény/tudjaisten adott valamit. Ettől szórakoztál jól.

 

De ez már inkább a Miért írnak az írók? topik része.

[Ngabor]

Az már ugye teljesen más jellegű kérdés, hogy ki, mit talál érdekesnek, bizarnak, elgondolkodtatónak?

 

Ha példának okáért a cserebogarak párzási szokásait írom le egy biológus szemszögéből, egy irodalmár stílusában, akkor nem biztos, hogy a célközönségem a romantikára és erotikára éhes háziasszonyok lesznek.

 

Ellenben, ha írok egy történetet, amiben utalok eme házitündérek unalmas és száraz életére, és nekiállok fejtegetni, hogy mennyivel jobb lenn, ha a cserebogarakéhoz hasonló lenne az életük, akkor sikerűl elgondolkodtatnom őket? (szubjektív vélemény)

 

Azt hiszem olvastam egy pár olyan könyvet, aminek sem erkölcsi, sem morális mondanivalója nem volt, mégis tetszett. Elszorakoztatott, ellazított. Ilyen volt a Henry Potter is. Az égadta világon semmi mondanivalója sincs, max annyi hogy a gonosz elnyeri méltó büntetését, és hogy egy kisgyerek is lehet nagy tettekre képes, de ezek annyira abszurd dolgok, hogy az ember elsiklik felettük és a puszta szórakozás végett elolvassa a könyvet.

 

 

Engem már az is szórakoztat, ha nem a TV által sugárzott baromságok, az újságok kreálta hírek és a szomszéd nemiélete az utolsó amit lefekvés elött olvashatok, hallhatok, érzékelhetek, magambagyüjthetek.

[turin]

Gabor, miért van olyan érzésem, hogy szándékosan el akarsz beszélni mellettem? :falbaver:

 

 

An'ri Pötyié: Annyi gondolat nem elég bele így kezdetnek, mint amit elmondtál? Ráadásul nem is a legutolsó témák, amivel foglalkoztak valaha is az irodalomban (korlátaink feszegetése, meg hasonlók...).

 

 

 

Engem már az is szórakoztat, ha nem a TV által sugárzott baromságok, az újságok kreálta hírek és a szomszéd nemiélete az utolsó amit lefekvés elött olvashatok, hallhatok, érzékelhetek, magambagyüjthetek.

 

És azok (amik nem az előbbiekről szólnak) miért szórakoztatnak? Hja, csak nem azért, mert tartalmasak is?

Egyébként a szomszéd nemiélete tök érdekes is lehet!

[Lac]

Bocsanat, hogy mezei "userkent" (no jo, nem teljesen mezei) bepofatlankodom egy-ket gondolattal...

 

Szoval szvsz egyszeruen hiba olyat mondani, hogy "a muveszet (az iras) celja ez vagy az". Az en szememben a muveszet abszurd onkifejezes. Sokkal finomabb modszerei vannak az irasnak, minthogy legyen egy egyertelmuen levont tanulsag a vegen, ezt nevezem szajbaragasnak.

Ellenben ugy gondolom lehet irni novellat pusztan oromkodesbol is, de az feluletes, felmuveszi alkotas lesz, hiszen szvsz az onkifejezes olyan elemi dolog, hogy mindenkeppen mesterkelt, ha ennyire feluletes formaban jelenik meg.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha az ember nem talal konkret tanulsagot, erkolcsi erteket egy mu vegen, akkor az adott mu nem er semmit (epp ellenkezoleg, nagyon kepmutatoan es eroltetetten is lehet moralizalni), pusztan annyit, hogy mas dolog a konkret tartalom, es mas a homalyos, szabad muertelmezes. Egy dolog kozos: valami alapnak kell lennie, akar megfoghatatlannak.

 

Kosz a figyelmet.

[wyquin]

Üdv Mindenkinek!

 

Hát asszem én valahogy nem értem ezt a csevelyt. Már a közepén elvesztettem valahol a fonalat, valahol itt:

 

"Azt hiszem olvastam egy pár olyan könyvet, aminek sem erkölcsi, sem morális mondanivalója nem volt, mégis tetszett. Elszorakoztatott, ellazított. Ilyen volt a Henry Potter is. Az égadta világon semmi mondanivalója sincs, max annyi hogy a gonosz elnyeri méltó büntetését, és hogy egy kisgyerek is lehet nagy tettekre képes, de ezek annyira abszurd dolgok, hogy az ember elsiklik felettük és a puszta szórakozás végett elolvassa a könyvet."

 

Nem hiszem, hogy egy mesének (!) lehet komolyabb morális és erkölcsi mondanivalója, mint az, hogy a gonosz elnyeri méltó büntetését, és az, hogy aki igazán akar, túlléphet önnön korlátain. Egy mesében ezeket abszurdnak nevezni olyan, mintha az ember cakkpakk kihajítaná az elmúlt ezer év összes meséjét, Grimmel, meg a töbiekkel egyetemben.

 

Aztán ezt már értelmezni se tudtam:

 

"Az en szememben a muveszet abszurd onkifejezes."

 

Persze ott van, hogy az én szememben, szóval nem vitatkozni akarok vele, mert végül is mindenki olyannak képzeli és látja a világot, amilyennek akarja. Mindössze arra mutatok rá, hogy a fentiek alapján teszem azt én valszleg sose fogok egyetérteni az idézet írójával, mert számomra teljesen értelmetlen a fenti kijelenetés.

 

Az eredeti témát illetően

 

Sokat dob az ember stlusán, és írásainak minőségén, ha elszakad a külsőségektől. Az írás nem a cél, hanem az eszköz. Ez persze elég durva megfogalmazás, de a különbséget jól érzékelteti.

A cserebogaras példánál maradva. Ngábor, elgondolkodtál rajta, hogy miért éppen a cserebogarakról írnál? Valamiért megfogott a téma, vagy csak üldögöltél otthon, és egyszer csak azt mondtad, most pedig írok a cserebogarakról?

 

Mert nem a cserebogár a téma, hanem az, amiért TÉGED érdekel a dolog. Ha azért akarod megírni, mert érdekesnek találod, akkor írd meg azt, amiért érdekesnek találod. A cserebogár, a szavak és maga az írás is csupán eszköz lesz, hogy elmondhasd, amit akartál.

 

Ezt kiterjesztve pedig ha arra koncentrálsz, hogy miért épp ez a téma, jelenség, esemény, karakter, stb. ragadott meg, akkor előbb-utóbb rájöhetsz, hogy mi az a mondanivaló, amit meg akarsz osztani másokkal. Onnantól pedig a tartalom adott, a forma pedig választható.

 

A témának nem kell szó szerint, implicit megjelennie a műben, mert ez gyakran szájbarágósan hat, valóban. De analógiaként, metafóraként, kimondatlanul-éreztetve ott lehet, és ettől lesz (csak ettől) elgondolkodtató az írás. CSak ekkor mozgatja meg a fantáziát, mert csak ekkor lehet azonosulni vele.

 

A szórakoztatás is fontos szempont, elvégre senki sem mondja, hogy rántott szelethez nem kell prézli, ha már egyszer lisztet használtunk. Jól megférnek egymás mellett a tartalom és a tetszetős forma, és igazán csak akkor jön ki az írás zamata, ha mindkettő benne van.

Már szvsz.

 

Üdv: Wyquin

ui.: ja és bocsi, de Harry Potter az a Henry Potter, ha jól tudom :-)

[Ngabor]

Igen, Azt hiszem, valami ilyesmit szerettem volna "hallani". Az, hogy elmondok, le írok valamit, nem mindíg biztosítás arra, hogy mindenkinek tetszeni fog, hogy mindenki látni fogja, mit el akarok mondani vele. A sorok közti olvasás, a legtöbb esetben magába rejti a mű tartalmának megértését.

 

Egy szürreális írásnál ezek a tényezők képesek az olvasó tábor alapos lecsökkentésére.

 

Viszont, ha nem látja senki, mit akartam elmondani, akkor valószínüleg rosszúl fogalmaztam, és az már az én hibám.

 

 

ÉS ELNÉZÉST A HARRY -TŐL!!

[Lac]

Wyquin:

 

"Mindössze arra mutatok rá, hogy a fentiek alapján teszem azt én valszleg sose fogok egyetérteni az idézet írójával, mert számomra teljesen értelmetlen a fenti kijelenetés."

 

Ertelmetlen? Melyik szo, az onkifejezes, vagy az abszurd? Annyit akartam mondani, hogy celtalan onkifejezes.

[wyquin]

Üdv Mindenkinek!

 

Lac

 

Na igen, így hogy az abszurd az céltalan, most már értem :-).

 

Így csak egyetérteni nem tudok :-).

 

Szvsz van művészet, ami messze nem céltalan. Persze, ha elég sokáig megyünk az absztrakció rögös útján, akkor előbb-utóbb eljutunk oda, hogy a közönség nagy része nem fogja érteni, majd csak a többi művész, aztán csak a szakma krémje, utána már csak az alkotó, végül pedig ő sem :-). Az a fajta művészet, ami olyan érthető, mint megjelentetése után a speciális relativitás-elmélet, valóban céltalan. Ezt a fajta művészetet én személy szerint nem is kedvelem. De azért ezt általánosítani a művészet egészére, azt hiszem kicsit erős.

 

Már persze, ha nem értettelek félre :-).

 

Üdv: Wyquin

[Lac]

Wyquin:

 

Mit ertesz "ertheto" alatt? Nyelvezet, mondanivalo, esetleg a ketto egyuttese adja ki az erthetoseg fokat? Szerintem ez embertol fugg, es nem a temabeli kompetencia, vagy a lexikalis tudas hatarozza meg, hogy melyik alkotast erted meg.

De tegyuk fel, hogy van egy nepszeru, sokak altal megertheto iras. Mi is a celja? Szorakoztatas? Kotve hiszem, millio ellenpelda van ra. Elgondolkodtatas? Erre is van ellenpelda. Kommunikacio? Ez talan mar kozelebb all a valosaghoz, de meg mindig kulsosegnek, kiserojelensegnek tartom az onkifejezes mellett, ami viszont szvsz legtobbszor celtalanul megy vegbe. De ez mar igen messzire vezetne...

 

(Amugy az abszurd fokent ertelmetlent jelent, csak nem akartam erre forditani, mert meg valaki felreertette volna, es egy mu ertelemnelkulisegere gondolt volna )

[Ngabor]

Lac: nem azért, hogy kötekedjek, de egy szinonima szótárt elővehetnél.

 

abszurd: képtelen, lehetetlen, badar, nevetséges, irracionális

 

 

Az általad használt "értelmetlen, céltalan" kifejezések szerintem nem egészen helyettesítik azt amit mondani akartál. Vagy rossz szót használtál.

[Lac]

Ngabor:

 

Nem azert, hogy kotekedjek, de mennyi Camust olvastal?

Vagy mondjuk az "abszurd drama" fogalma? "Keptelen drama"? "Badar drama"? "Irracionalis drama"?